Farsang az iskolában!
Idén, február 21-én tartottuk a hagyományos farsangi mulatságunkat az iskolában.
Előző nap délután az SZMK elnökének irányításával a szülők egy kis csapata már farsangi hangulatot varázsolt a tornatermünkbe. Álarcokkal, lufikkal díszítették fel a termet.
A vidám délutánt a bálkirálynő és a bálkirály nyitotta meg, akik köszöntötték a megjelenteket és mindenkinek jó szórakozást kívántak. Ezt követően a nyolcadikosok nyitótánca következett, akik keringőjükkel elvarázsolták a közönséget, természetesen a vastaps nem maradt el. A jelmezes felvonulás népszerű program volt. Az egyéni jelmezesek között találkozhattunk spongyabobbal, nindzsával, imádkozó sáskával, méhecskével, boszorkánnyal, farsangi fánkkal és még sok-sok ötletes jelmezzel. Az ötödik osztályosok, smiley-k, dinamikus táncukkal szórakoztatták a közönséget. Míg a zsűri döntött a legjobbakról szólt a zene, fogyott a szendvics, a süti, a fánk.
A zsűri tagjainak nehéz feladatuk volt, a jobbnál jobb jelmezesek közül kellett kiválasztaniuk a helyezetteket. De döntöttek, az első helyezett a sparhelt, második a Transformers, a harmadik a pók és a láthatatlan ember lett. Különdíjak is gazdára találtak, melyeket a sárga villa mos és az utca szépe nyerte el. A táncosoknak és a smiley-knak is jutott ajándék.
Fogyott a zsákbamacska és a tombola! Szólt a zene, roptuk a táncot!
A délután legizgalmasabb eseménye a tombolasorsolás volt. Száznál is több ajándék talált gazdára.
Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni a támogatóinknak, akik felajánlásaikkal lehetővé tették, hogy ilyen nagy számú tombolatárgyat sorsoljunk ki. A befolyt összeget a tanulóink gyermeknapi programjának megvalósítására fordítjuk.
Ezen a délutánon minden iskolás szép és emlékezetes élményekkel tért haza.
Köszönjük szépen a szülőknek a támogatást, a süteményeket, a tombola-felajánlásokat, az anyagi hozzájárulást és a szervezést!
S jövőre is majd jön a farsang, áll a bál!